Katze, az ajándék

Katze, az ajándék

Gyerekként nagyon akartam egy kutyát. Német juhászos poszterrel tapétáztam, a Kutyakalauzt szó szerint idéztem. Pedáloztam, hogy szakszerű ebtulajdonos lehessek. S havonta műsorra tűztem a könyörgést, előbb a mennybéli Mindenhatónál, majd a szülőknél. Hiába. Édesanyámék a kutyát kizárólag széles hasú kúriák, tornácos porták, Hortobágy-méretű puszták képi összefüggésében tudták értelmezni. Hetedik emeletre?! Nem vagyunk mi állatkínzók, hallgattam újra és újra.

Hegyvidéki rokonlátogatások alkalmával rendre felajánlottak nekünk egy adag macskát. Elvitelre, hagyma-csípős mellé. Mindannyiszor udvariasan vissza illett utasítanunk. Pedig kutya helyett ekkor már egy fél macskával is beértem volna. Hiába. Sosem hittem, hogy valaha véget ér a négylábúmentes gyerekkor. Pedig véget ért, minden hazatéréskor szembesülök vele, midőn Katze cica a bejáratnál nyakamba veti magát, kieresztett karmokkal igazolva heves ragaszkodását.

Nem tudom, hivatalosan mennyi időbe telik összehaverkodni egy macskával, nekünk az építészet jelentősen megkönnyítette dolgunk. Padlástéri otthonunk tervezője ugyanis eldöntötte: a függőleges állású ablak nem humán létfeltétel. Nem is jutott a lakásunkba egy darab sem; kizárólag a nyeregtető dőlésszögén át ellenőrizhetjük a külvilágot. Megbékéltem sorsommal: tetőablakhoz nem jár otthonos belső párkány, amire a Hamvas-életmű 10. kötete mellé méhviasz gyertyát, gőzölgő teás bögrét és egyéb női hiábavalóságokat pakolhatok. Elfogadtam: kívülről elmarad a hagyományőrző muskátlis láda. Beletörődtem: a kistérségi madárpopuláció számára rézsút üvegtábláink nyilvános dizájn-WC-ként üzemelnek. Alázattal viseltem: míg nőismerősök függönykölteményeinek színe a szőnyeggel, stílusa a fotel karfájával harmonizál, nekem a tologatós egyenrolók és a barkácsmód felszögezhető tüllcsíkok maradnak (inkább lemondtam róluk). Katze érkezésével a krónikus függönyhiány új értelmet nyert. Lakberendezésileg hendikepes háziasszonyból egy csapásra átléptem a macskájával remekül kijövő gazdi státuszába. A macska ugyanis egy dologra nem tud foggal-körömmel felkapaszkodni: arra, amit nem talál a lakásban. Szétszaggatott selyembrokát? Lerántott karnis? Katzéval nem ismerjük ezt a konfliktusforrást. Isteni bónusz a habos torta tetején: a macska még színben is jól megy a kanapéhuzathoz.

E kedvező indítás – és Katze varázsos személyisége – sok apró, létmódbeli különbséget tompított köztünk. Sejtettem például, hogy macskát tartó embernek előbb-utóbb macskaszőrös lesz a pulóvere. A füle. Kedvenc takarója. Hűlni kitett ebédje. De olyan univerzumig sosem merészkedett a fantáziám, ahol macskaszőr bukkanhat fel az eddig olvasatlan könyvben. A 125. és 126. oldal között. Vagy a tőzegáfonyás teafilterben. Bontatlan tusfürdőben. Meg kellett ezt szokni, miként a spontán Katze-történéseket is. Amikor egy perccel indulás előtt teszi le voksát a WC-ben. A tiszta padlóra, közvetlenül az alom mellé. Meg kellett szokni az időről időre görcsbe ránduló gyomrot: Katze elveszett. Szublimált a zárt lakás közepéről. (Valójában fekvőhelyet váltott, és beleolvadt a környezetbe). De a legbénítóbb érzéstípus a „semmi kétség: elrontottuk a macskát”. Például az eleje vérzik, a bemeneti nyílásnál. Hátat fordít, a sarokra fókuszál, közben elszántan köpköd a padlóra, mint egy kivénhedt futballhuligán. Lányom szerint valami csont jött ki belőle. De nem vágtam szájba, anya, esküszöm, csak kicsit játszottunk. Ránézek a gyerekre. Sosem szokott szájba vágni senkit. Próbálom nyugtatni: valószínűleg nem ő helyezte üzemen kívül a macskát. Annak a jószágnak, aki a gyermeki átlaggyömöszöléstől apró darabokra esik, Isten bizonyára másfajta sorsot szán. S ha az Úr mégsem így tervezte, kizárásos alapon még én is lehetek a hunyó. Pörgetem is a fejemben a menüt, mit tömtem legutóbb Katzéba, amitől nemcsak akut gyomorvérzést kapott, de visszaúton még a torkán is akadt. Zacskós csirkefilé, halfilé, zacskós. Nem túl változatos, aláírom, de jelenleg nem áll módomban külön szakácskodni rá. S hát elég szűk a világpiaci kínálat junior macskamenü témakörben. (Na jó, lenne még a zacskósnyúl, meg a zacskósbárány, de azokat közérthetően ottfelejti a tányéron). Nyúlós állagú űrhajóskaját fogyaszt tehát, puha egyenkocsonyát. Nemhogy csont, még hús is alig akad abban. Más tehát a bajforrás. Legót, pónipatkót, ceruzahegyet a gyerek csak felismerné, félig emésztett alakban is. Hova is köpte, amit köpött? Az előbb még itt volt, a padlón, ilyen pici izé, háromszög alakú, aggodalmaskodik a gyerek. Fixírozzuk a macskát, a hidegburkolatot, amire eregeti szakszerűen a véres nyálat maga előtt. De amúgy jól van Katze, nem úgy fest, mint aki beteg, néz rám szorongva a lányka. Várja az anyai megerősítést, nekem viszont kevés a tehetségem hollywoodi stílusban. Több évtized alatt sem sikerült még egy pánikolónak sem olyat ígérnem, hogy „minden rendben lesz”, „megcsinálod”, „át fogjuk vészelni”. Most sem jön a számra, hogy tutira megmarad a macska. Őszintén: fogalmam sincs, ilyet még nem pipáltam. Kazte ráérősen, egykedvűen nyáladzik. Semmi fájó vinnyogás, mint mikor télen beakadt a lába a karácsonyfaizzók huzalkötegébe. A padlón időközben megtalálom az elhullajtott izét. Szúrós, kicsi, fehér. Katze hirtelen produkál magából egy másik ugyanilyet. Miután befejezte a műveletet, elégedetten tátogatja véres száját. Ahonnan határozottan hiányzik két apró, hegyes fog. Összenézünk a kölyökkel. Már csak az a kérdés, ez vajon mennyire normális? Miután úgyis totál leégtünk állattanból, bátran jöhet a google, macskapontlapponthu, még a gyakorikérdések sötét alvilágába is leszállunk. Számolgatjuk Katze életkorát, aki már békésen mozizik a ferde ablakban. Épp idejében hajította el a tejfogait.

Kezdeti macskaismereti hiányosságaink mentségére legyen mondva: Katze nem tervezett családtag. Röpke negyedóra alatt landolt mindennapjainkban, gyorstalpalón kellett felkészülnünk belőle. A dolog úgy adódott, hogy a hobbitelken gyanúsan elszaporodtak az egerek. Vegyi fegyverek alkalmazása helyett célszerűnek tűnt beszerezni odakintre néhány macskát. Volt némi homályos pont a stratégiában, például mi fogja a bio-egérirtókat a kerítésen belül tartani? S főként ki fogja az ott élő két bohém komondor és a kamasz német vizsla figyelmét a zsír új macskákról annyira elterelni, hogy örömükben ne nagyon tépjék szét őket? Vagy legalább ne azonnal… Állatos ismerősök elő, közvélemény-kutatás indít. Jöttek is csőstül az egymásnak ellentmondó városi legendák. Falusi babonákkal megspékelve. Interneten, élőszóban. Végül egész komoly tábor állította határozottan: addig köll a friss macskát a háznál lévő kutyákkal megismertetni, amíg tejszagú. Akkor a régi kutyák biztosan elfogadják az új jövevényt. (Vacsorára, ezt nem tette hozzá senki.) Felbátorodva kerítettünk két kölyökcicát. A precíz beszoktatási művelet ellenére egyikükkel mégis megtörtént a baleset. Még csak haragudni sem tudtam a kutyusokra: játszani akartak. Életem első, észvesztő sírásói tevékenysége következett. A tehetetlen, tiszta düh kihajtott a folyópartra, forgatta kezemben az ásót, hányta a földet. Éreztem a senkit nem vádló, természetesen fájó indulat markolását, termékeny ízét. A fekete rögök közt, a nyirkos ég alatt. Az állati ösztönök kendőzetlen munkáját, a nagy körforgást megpillantva én is a természet rendje szerint kezdtem működni. A céltalanul előtörő erők azonnal irányt kerestek. A feltoluló tehetetlen harag pusztítás helyett rendteremtésbe fogott. Kezeim maguktól dolgoztak, temettek, imádkoztak. Kívülről láttam magam, amint szó nélkül felnyalábolom a kamrából a vizes tálkát, pokrócot és az életben maradt cicát. Hazajött velünk, a ferde ablakok alá. Most is itt ül az ölemben, néha belenyúl a monitorba. Bebújik a számítógépes polcra, ölelgeti a modemet, dorombol neki. Ahogy a lányom mondja: zúg a macska. Él. Egeret ritkán fog, a billentyűzetre fekve pont eléri.

Mert Katze (a zúgáson kívül) ideje nagy részét lehetséges pihenőhelyek tesztelésével tölti (eddig minden vízszintes felület jó eredményt ért el nála). Aktív programból a konyhai teremfoci és az érintő fogóval kombinált bújócska vonzza. Legkomolyabban vett elfoglaltsága azonban a reggeli utáni mozizás. A matiné témája a (ferde) ablakból figyelt külvilág. Hálás közönség, minden érdekli. A szemközti óvodaudvaron pattogó alacsony emberek és gömbölyű labdák. A madzagon vonszolt kétlábúak, akiket ugató négylábúak rángatnak maguk után. Persze, meglehet, hogy Katze titkosügynök. Ártatlan nézelődést színlel, közben rejtett üzeneteket dekódol a világméretű chemtrail-támadások égre rajzolt jeleiből. Októberi eperérést okozó HAARP-akciókat ellenőriz. Gyanús országok kémrepülőit regisztrálja fejben. Biológiai fegyverhordozókat figyel meg, különös tekintettel a szárnyuk alatt madárinfluenza-vírust utaztató duci galambokra. Ez utóbbiakat különösen mély szakértelemmel szemléli. Katze igen megbízható ügynök: eddig még nem tudtunk kiszedni belőle egy szót sem a legvadabb összeesküvés-elméletekről.

Amíg ő kémkedik, én cikket olvasok a zseniális képeket festő autista kislányról. Akinek mindennapjait egy macska segíti. Közös fürdés, művészkedés, biciklizés az állattal. Katze is komoly terápiás feladatokat lát el nálunk, talán nem is tud róla, mennyi jót tesz velünk. Arcüreggyulladás idején három napig mászkáltam a doromboló állatot a fejemhez szorítva. Orrspray nem használt, belőle meg amúgy is áradt a fölös zúgás, gyógyító frekvencián. Nem is kellett végül antibiotikum. Más alkalommal a konyhából hallgattam végig, amint lányom komplex világdiagnózist zúdít a macskára. Sok feldolgoznivaló akadt, majdnem egy fél órát tárgyaltak a (macskához színben passzoló) kanapén. A gyermek öt centiről szemébe nézett Katzénak, majd közölte: ez egy jobbikos macska. Magához ölelte az állatot, és komolyan faggatni kezdte. Tudod, ki az a Vona Gábor? Most jön a vallatás! Na? Ismered? (Miau). Ezzel nem megyünk sokra. (Miau). Végre bevallottad: jobbikos tag lettél!!! Most megvallatjuk, ismered-e Orbán Viktort? Na, ki az az Orbán Viktor? Gyurcsány Ferenc? Medgyessy Péter? Bajnai Gordon? Tudod, ki az Karácsony Gergely? Schiffer András? Morvai Krisztina? Mit hallottál róluk? És Murienikő? Lédigaga? Tudtad, hogy ő leszbi? És Pitbull? Ő meg meleg. És Britniszpírsz… róla meg nem is beszélek. Tudtad, hogy ez a mandarin honnan való? A génmódosított tehenek földjéről. Ahol kénsavval kezelik a génmódosított teheneket és csirkéket és malacokat. És te is génmódosított leszel, ha odamész.... És így tovább. A kibeszélős terápia végeztével szépen leteszi a macskát. Kicsit járkál, újra felveszi, megszeretgeti: Bocs az előbbi tárgyalásokért, kissé zaklatott voltam. Katze békésen dorombol, lehunyja a szemét. Elnyeli a szőnyeg alá söpörhetetlen, civilizatórikus sötétségeket, a sok zavart az erőben. Csendben gyógyítja az érthetetlen, őrült világot, a gyerekhez simulva.

(Megjelent a Barikád Magazin 2014. október 16-i számában.)